Tájékoztató strandpályázatokról, fakivágásokról

Tisztelt balatonszemesiek és üdülőtulajdonosok!

Az elmúlt napokban több jelzés is érkezett hivatalunk felé, hogy a közösségi médiában sokan nem tetszésüknek adtak hangot annak kapcsán, hogy a Berzsenyi strandon újabb munkálatok kezdődtek, az utcában fák vannak megjelölve, illetve a Vasvári strandon is elvégezték a fák kivágását.

Akkor vegyük sorba ezeket!

Berzsenyi strand: A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán, amely a strandfejlesztések harmadik ütemére volt kiírva, településünk is nyert, mint arról korábban már beszámoltunk. Tudniuk kell, hogy ezek a pályázatok szigorúan körbehatárolják a pályázók, jelen esetben az önkormányzatok lehetőségeit. Az elnyert összegek nem szabadon felhasználhatók abban a tekintetben, hogy nem a pályázó dönti el, hogy mondjuk füvesít vagy plázst létesít vagy meleg vizes zuhanyzókat épít. A pályázati kiírásban le van írva, hogy nyertes pályázat esetén miket lehet a támogatásból megvalósítani. Mondhatnák sokan, hogy akkor nem kell pályázni. Persze ezt is megtehetnénk, de akkor strandjaink fejlesztésére önerőből biztosan nem tudnánk fordítani egy forintot sem az elkövetkező években.

A Berzsenyi strandon folytatódik a megkezdett munka, lassan elkészül a vizesblokk. Egy fából készült öltözővel is gazdagodik a terület. A következő, IV.szakaszban tulajdonképpen már csak mozdítható eszközökkel kínálunk komfortosabb szolgáltatás. Napvitorlák kerülnek majd felszerelésre főleg azokra a helyekre, ahol kisgyermekek játszhatnak. Kényelmes és ízléses napozóágyakat biztosítunk a pihenni vágyóknak. Sok panasz érkezett korábban a homokos focipályára, ezért igény szerint áttelepítjük v. megszüntetjük azt. A helyét befüvesítjük, növelve ezzel a zöld területet. Nem utolsó sorban egy 150 m2-es napozó stéggel szeretnénk az idelátogatónak örömöt szerezni. A már meglévő raktár épület elbontásán is gondolkodunk, ezzel is növelve a zöld területet.

A másik két strand esetében megépül majd a vizesblokk és a baba-mama szoba. Tulajdonképpen minden újonnan létrejövő strand esetében ez az első lépcsőfok, amit meg kell lépni. Helyének kijelölése folyamatban van, vannak eleve determináló szabályok: Balatontól a védőtávolság 25 méternél kevesebb nem lehet. Be kell tartanunk a pályázatban megjelölt helyrajzi számot is, illetve az “alacsony” pályázati költségvetés sajnos nem tesz lehetővé komolyabb közmű fejlesztést, tehát valahol a víz, villany, csatorna közelében kell gondolkodnunk. Van egy MTU szabály is – a játszóterek szomszédságába kell tenni ezeket az épületeket. Gyakorlatilag ezeket a szempontokat kell figyelembe vennünk, amikor az épületek helyét meghatározzuk. Tudjuk, hogy lesznek olyan nyaralótulajdonosok, akik az épület miatt úgy érzik, hogy elvesszük a kilátást a Balatonra. Nem ez a cél vezérel minket, szeretnénk az ide látogatóknak kulturált körülményeket biztosítani. Megértésüket előre is köszönjük.

Berzsenyi utcai fák megjelölése:

A fákat, gallyazása,szárazolásra, még Takács József egykori polgármester mérette fel egy vállalkozóval, de a munka elvégzésére nem került sor. Sem Szomorú Szilárd, sem Németh Kornélné polgármesterek nem adtak engedélyt a megjelölt fákon bármiféle beavatkozásra, így az ezekkel ellentétes állítások nem felelnek meg a valóságnak.

Vasvári utcai strand fái:

Mint arról korábban már értesülhettek a Vasvári Pál utcai strand fái sajnos elöregedtek. A környezetükben élő lakóktól, nyaralóktól folyamatosak voltak a bejelentések és a kérések a hivatal felé, hogy cselekedjünk, mert ingóságaikat veszélyben érzik a fák megromlott állapota miatt. Szakértőkkel megvizsgáltattuk, felmérettük a fák állapotát, amelyből kiderült, hogy sajnos ezen fák jó része menthetetlen és ki kell vágni a balesetveszély megelőzése érdekében. Az ott élők jelzése jogos volt. A munkálatokra a pályázati kiírásnak megfelelően egy cég lett felkérve, aki a napokban a munkát el is végezte.

Reméljük, hogy a felmerült kérdések kapcsán sikerült kielégítő választ találni mindannyiuk kérdéseire!

Ugyanakkor tisztelettel arra kérjük a lakosságot és az üdülőtulajdonosokat, hogy bármilyen kérdés esetén először hivatalunkban tájékozódjanak, mert ezzel megelőzhetők azok a fals információk, amelyek a különböző facebook-os csoportokban a napokban napvilágot láttak.

Németh Kornélné

polgármester

Balatonszemes_vigado_alaprajz Balatonszemes_hullam_latvanyterv Balatonszemes_hullam_alaprajz 1. számú rendszer 002 Tájékoztató strandpályázatokról, fakivágásokról 4. számú rendszer 002 Tájékoztató strandpályázatokról, fakivágásokrólBalatonszemes_hullam_alaprajz

Balatonszemes_hullam_latvanyterv

Balatonszemes_vigado_alaprajz